Az élet olyan,mint egy vonatutazás

Az élet olyan,mint egy vonatutazás: gyakran beszállunk,kiszállunk,vannak balesetek,néhány megállónál,kellemes meglepetésekkel találkozunk,míg mély szomorúsággal a másiknál.
Amikor megszületünk és felszállunk a vonatra,olyan emberekkel találkozunk,akikről azt hisszük,hogy egész utunkon elkísérnek:a szüleinkkel.
Sajnos a valóság más.Ők kiszállnak egy állomáson,s mi ott maradunk nélkülözvén szeretetüket,együttérzésüket,társaságukat!Ugyanakkor mások szállnak fel a vonatra,akik fontosak lesznek a számunkra.Ők a testvéreink,barátaink és mi szeretjük ezeket a csodálatos embereket.Néhányan,azok közül akik beszállnak,csupán kis sétának tekintik az utazást.
Mások csak szomorúsággal találkoznak útjuk során.Mindig vannak olyanok is a vonaton,akik készek segíteni a rászorulóknak.
Néhányan,amikor kiszállnak,el nem múló hiányérzetet hagynak maguk után....
Mások fel és leszállnak, s mi alig vesszük észre őket.
Lehetnek olyanok, akiket nagyon megszeretünk,mégis másik vagonban utaznak.Így egyedül kell mennünk ezen a szakaszon.Természetesen megtehetjük,hogy megkeressük őket,átverekedhetjük magunkat az ő kocsijukba,de sajnos nem tudunk melléjük ülni,mert a mellettük lévő hely már foglalt.
Ilyen az utazás,telve kívánalmakkal,vággyal,fantáziálással,reménnyel és csalódással...... és visszafordulni soha sem lehet.
Tegyük tehát a lehető legjobbá utazásunkat!!!
Próbáljuk a velünk utazók jó oldalát nézni és keressük mindenkinek a legjobb tulajdonságait....
Jusson eszünkbe,hogy bármely szakaszon találkozhatunk szenvedőkkel,akiknek szükségük van a segítségünkre.
Mi is lehetünk gyakran elhagyatottak,s ez annak is megadathat,aki jelen helyzetét tekintve segít rajtunk.
Az utazás nagy talánya,hogy nem tudjuk,mikor szállunk ki végleg,s azt sem,hogy az útitársaink mikor,nem szólván arról aki közvetlenül mellettünk foglal helyet.Úgy érzem vigasztalan leszek, amikor örökre kiszállok a vonatból...Azt hiszem, igen.
Néhány barát elvesztése,akikkel az utazás során találkoztam,fájdalmas.A gyermekeimet egyedül hagyni nagyon szomorú lesz.De a remény bennem él,hogy valamikor a központi pályaudvarra érünk és érzem,látni fogom őket jönni olyan csomaggal,ami addig még nem volt nekik.Ami boldoggá tesz,az a gondolat,hogy segítettem ezt a csomagot teljesebbé, értékesebbé tenni.....
Barátaim tegyünk úgy,hogy jó utunk legyen és a végén azt mondhassuk,hogy megérte a fáradozást.
Próbáljuk meg a kiszállásnál olyan üres helyet hagyni magunk után,ami szeretetet és szép emlékeket hagy hátra a tovább utazókban!!!
Azoknak, akik az én vonatom utasai,kívánok
JÓ UTAZÁST!!!