2015. december 24., csütörtök
A legvégén...
"A legvégén nem az fog számítani, hogy mennyi év volt életedben, hanem, hogy mennyi élet volt éveidben..."
2015. november 24., kedd
2015. november 2., hétfő
2015. október 13., kedd
Neked:)
Tudom, hogy egy napon egymásra találunk. Tudom, hogy nem véletlen lesz, mert véletlenek nincsenek. Egy napon erre jársz, és rám találsz, felfigyelsz rám. A szíved fog idevezetni, és érezni fogod azt az érzést amiről eddig álmodtál. Mert az életed ugyan teljes volt eddig is, de mégis, hiányzott belőle valaki. Az a valaki, akiben megbízhatsz, aki boldogságot hoz a napjaidba, akivel leélheted az életed. Nem kergetem a napokat, mert tudom az idő nekem dolgozik. És már nincs messze a nap, amikor a Mi sorsunk találkozni fog, és megtaláljuk egymásban mindazt, amire mindketten egész életünkben vágyódtunk. Ha TE olvasol most, érteni fogod ezeket a sorokat, és sokat fognak majd jelenteni. Egy olyan érzés fog előjönni, amire titkon minden ember vágyik. Amit úgy hívnak szerelem…
2015. október 12., hétfő
2015. október 11., vasárnap
Idézetek 6
"Nem vagyok más, mint egy örök álmodozó,
Kinek életében mindenki csak átutazó.
Mindenki itt hagyja lábnyomát,
Ki szívemen utazik át."
"Azt nem tudom, hogy a harmadik világháborút milyen fegyverekkel fogják megvívni, de a negyediket biztos, hogy botokkal és kövekkel."
Albert Einstein
"A Földön nem azért van éhezés, mert nem tudnánk jóllakatni a szegényeket, hanem pont azért, mert képtelenek vagyunk csillapítani a gazdagok étvágyát"
Teréz anya
Kinek életében mindenki csak átutazó.
Mindenki itt hagyja lábnyomát,
Ki szívemen utazik át."
"Azt nem tudom, hogy a harmadik világháborút milyen fegyverekkel fogják megvívni, de a negyediket biztos, hogy botokkal és kövekkel."
Albert Einstein
"A Földön nem azért van éhezés, mert nem tudnánk jóllakatni a szegényeket, hanem pont azért, mert képtelenek vagyunk csillapítani a gazdagok étvágyát"
Teréz anya
"Attól a naptól félek, amikor a
technológia meg fogja haladni az emberi kapcsolatokat. Akkor a világnak idióta
generációja lesz."
Albert Einstein
Albert Einstein
"Túl sok embernek van túl sok
véleménye olyan dolgokról, amikről semmit se tud, és minél több tudatlan van,
annál több a vélemény."
"Nem haragszom soha az emberekre, ha
másképpen vallják a dolgokat, mint én, mert tudom, hogy az ő igazságuk is éppen
olyan igazság a maguk szempontjából, akár az enyém. Az élet sok apró igazsága
között talán nem is az igazság a fontos. Hanem a békesség, mellyel megszorítjuk
egymás kezét az igazság fölött."Wass Albert
"Minden virág elmond valamit a földről,
mely őt növekedéshez segítette, s a fényről, mit beleszőtt önmagába.
Ugyanígy vallanak tetteink is magunkról." Szent-Gály Kata
"Boldogok akik összhangban vannak
önmagukkal, mert nem kell szüntelenül azt tennük, amit mindenki
tesz"(Gyökössy Endre)
Kalandor vagy köpönyegforgató
Az olyan korok, amelyek hosszú időn át bizonytalanságra kárhoztatják az embereket, nem kedveznek a tisztességes polgárok erényeinek:
-Nincs értelme a takarékosságnak, ha holnap minden összekuporgatott pénzünk szétszóródhat.
-Nem előny a becsületesség, ha az, akivel szemben gyakoroljuk, majdnem biztosan becsap bennünket.
-Mi értelme ragaszkodni egy ügyhöz, ha semmilyen ügy sem fontos igazán és főleg nem kecsegtet a tartós győzelem reményével.
-Semmi sem szól az egyenesség mellett, ha a köpönyegforgatás biztosítja életünk és vagyonunk megtartását.
Az ember az ilyen világban vagy kalandorrá, vagy köpönyegforgatóvá válik.
(B. Russel: A nyugati filozófia története, 1943, 208. o.)
-Nincs értelme a takarékosságnak, ha holnap minden összekuporgatott pénzünk szétszóródhat.
-Nem előny a becsületesség, ha az, akivel szemben gyakoroljuk, majdnem biztosan becsap bennünket.
-Mi értelme ragaszkodni egy ügyhöz, ha semmilyen ügy sem fontos igazán és főleg nem kecsegtet a tartós győzelem reményével.
-Semmi sem szól az egyenesség mellett, ha a köpönyegforgatás biztosítja életünk és vagyonunk megtartását.
Az ember az ilyen világban vagy kalandorrá, vagy köpönyegforgatóvá válik.
(B. Russel: A nyugati filozófia története, 1943, 208. o.)
Amikor megöregszel
"Amikor megöregszel, három dolog történik. Először is megkopik a memóriád, és a másik kettőre nem emlékszem." (Norman Wisdom)
Darwin
" Nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb hanem az, aki a legfogékonyabb a változásokra." Charles Darwin
Bárányfelhő
A legtöbb ember fél az egyedülléttől, mint valami fertőtől. Értéküket csak partnerük tükrében képesek mérni, még akkor is, ha azzal a másikkal csak beérik, ha csak megelégszenek azzal, ami van, gondolván, hogy ettől jobb úgy sem vár rájuk. Áldozatokat hoznak, energiát fektetnek egy olyan kapcsolatba, amelyben napról-napra fuldokolnak. S mindezt azért, mert képtelenek a türelemere, az örömteli várakozásra, várni arra a valakire, akivel még a legrosszabb napokat is áldásként, nem pedig teherként élik meg. Ami viszont a legfontosabb, hogy félnek, mégpedig nem mástól, mint önmaguktól. Félnek önmagukkal akár egy percre is egyedül lenni, elcsendesedni, és felismerni magukban azt, aki válhatna belőlük. Légy te más! Fordítsd az egyedüllétet előnyödre mindaddig, míg nem jön az az ember, akivel nem csupán egymás pótlékai vagytok. Éld napjaidat teljesen, próbáld kihozni mindenből a legtöbbet, hiszen a magány nem kapcsolati státusz, hanem döntés. Döntés, melyet te hozol meg, és kizárólag rajtad áll hogyan éled meg. Magány és egyedüllét…a kettő nem ugyanaz. – Golden Dawn
A dolgos öreg néni
Biztos mindannyian ismertek olyan dolgos öreg nénit, aki már közel van a 80-hoz (vagy túl is van rajta), és a munka tartja életben. Ő az, aki a nappal kel és a nappal fekszik, a két pont közti időben pedig kertészkedik, a tyúkjaival beszélget, hímez, mániákusan takarít vagy egyéb tevékenységeket végez. Ha már mindent elvégzett, akkor kétszer egymás után elsöpri a nem létező szemetet a háza elől, mert “mit szónának a nípek, ha szemetes vóna a Böske néni háza eleje”? Ha pihenésre van kárhoztatva, rosszul érzi magát, és a kórházból kijőve is egy kis kapálással hozza helyre az egészségét.
Ezek az öreg nénik nagyon szorgalmasak és teherbírók, ezenfelül takarékosak is. Csekély nyugdíjukból nemcsak hogy a temetésükre való pénzt teszik félre (külön borítékban van az ágyneműk alá becsúsztatva), de mindig be van fizetve minden számlájuk (életükben nem tartoztak még senkinek, és bele is halnának, ha adósságuk lenne). Emellett összekuporgatják a csatorna bevezetésének árát, és kölcsön adnak a szomszéd rokkantnyugdíjasnak is. Rejtély, hogy hogy csinálják ezt a pénzügyi bravúrt; valószínűleg ilyen öreg nénit kéne megtenni a Nemzeti Bank elnökének, vagy pénzügyminiszternek!
Az öreg néni napjai dolgosan telnek, és az éjszakái is, csak más jellegű munkával. Mivel egyre kevesebb alvásra van szüksége, a felszabaduló időt gondolkodással tölti. Elmélkedik a világ “dógain”, és arra jut, hogy “szegíny mai gyerekek, milyen világra születtek…?” Sokat aggódik, és sokat imádkozik, ha eddig nem járt templomba, most biztos elkezdi a hitéletet.
Külsőre minden öreg néni egyforma: töpörödöttek és hajlottak, foguk kevés. Csúnya és tűzveszélyes műszálas otthonkájukat még fenyegetés hatására se hajlandóak levenni. Télen ronda de meleg mamusz van a lábukon, nyáron sár – mert hogy kapálnak és gyomlálnak.
Ez a korosztály gyerek vagy fiatal volt a második világháború idején. Sokan közülük már 45 előtt is kemény fizikai munkát végeztek – és erről azóta se tudnak leszokni. A világégés után felépítették az országot, az 50-es években gyerekeket szültek, akiket óvodába adtak, csak hogy még többet tudjanak dolgozni. Végiggürcölték az életüket. És most… teljesen elveszettek ebben a modern világban. Amikor megjelentek az első fotocellás ajtók, nem mertek átmenni rajtuk, és azóta megbarátkoztak ugyan velük, de a legtöbb technikai újítással nem. A mobiltelefontól (még a legnagyobb gombútól is) például úgy félnek, mintha kibiztosított kézigránát lenne. Azért pedig külön fohászkodnak, hogy a kormány nehogy bankkártyára utalja a nyugdíjat, mert akkor nem tudnak majd hozzájutni a pénzükhöz. Egy modernebb épületbe nem mernek bemenni, mert félő, hogy nem találnának ki belőle. Ha hosszas unszolásra mégis beteszik a lábukat a bevásárlóközpontba, akkor véletlenül bezárják magukat a mosdóba, és ha kiszabadította őket a biztonsági őr, a kezüket nem tudják megmosni, mert nem találják a csapot a mosdó felett (merthogy nincs is).
Az audiovizuális fejlődést már 30 éve nem tudják követni. Amikor nagy sokára sikerül elcipelni őket egy moziba (utólag belátható: kár volt), képesek elhinni azt, amit a vásznon látnak, és megkérdezik: “kisjányom, hun a feníbe fogdosták össze ezt a sok dinotauroszt” ? (A Jurassic Park-ot néztük meg.)
Korunk politikai-közéleti témáiról (korrupció, melegfelvonulás) sommás véleményük van: “mennínek el napszámba kapáni, vagy aratni, oszt nem vóna kedvük buziskonni meg lopni!”
Igénytelenek. Nekik napokig elég 10 deka párizsi, meg néhány zsömle. Nem ruházkodnak, évtizedek óta ugyanabban a kabátban járnak, és ha nagy nehezen sikerül rájuk erőltetni egy jobb holmit, azt is inkább a szekrényben kímélik.
Ahogy egyre gyöngébbek és fáradtabbak, egyre többet gondolnak a meghalt szeretteikre: szüleikre, férjükre. Készülnek a halálra – de azért még gyomlálgatnak a kiskertben egy kicsit. Nem egy néni még a temetésre való ruháját is kikészíti, hogy a rokonoknak azzal se kelljen bajlódni.
Halálukkal eltűnik az a nemzedék, akik még méltósággal tudták viselni a tisztes szegénységet, akik soha nem az államtól várták a segítséget, hanem tudták, hogy csak magukra számíthatnak. Az ő szemükben volt utoljára megfelelő becsülete a kemény, fizikai munkának. Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér – vallották egész életükben.
…Jaj, félek, hogy mi soha nem leszünk méltók arra, hogy az ő nyomdokaikba lépjünk…!
Isten éltessen minden öreg nénit erőben, egészségben, még nagyon sokáig, köztük a mi nagymamánkat, is akiért nem győzünk hálát adni!
Ezek az öreg nénik nagyon szorgalmasak és teherbírók, ezenfelül takarékosak is. Csekély nyugdíjukból nemcsak hogy a temetésükre való pénzt teszik félre (külön borítékban van az ágyneműk alá becsúsztatva), de mindig be van fizetve minden számlájuk (életükben nem tartoztak még senkinek, és bele is halnának, ha adósságuk lenne). Emellett összekuporgatják a csatorna bevezetésének árát, és kölcsön adnak a szomszéd rokkantnyugdíjasnak is. Rejtély, hogy hogy csinálják ezt a pénzügyi bravúrt; valószínűleg ilyen öreg nénit kéne megtenni a Nemzeti Bank elnökének, vagy pénzügyminiszternek!
Az öreg néni napjai dolgosan telnek, és az éjszakái is, csak más jellegű munkával. Mivel egyre kevesebb alvásra van szüksége, a felszabaduló időt gondolkodással tölti. Elmélkedik a világ “dógain”, és arra jut, hogy “szegíny mai gyerekek, milyen világra születtek…?” Sokat aggódik, és sokat imádkozik, ha eddig nem járt templomba, most biztos elkezdi a hitéletet.
Külsőre minden öreg néni egyforma: töpörödöttek és hajlottak, foguk kevés. Csúnya és tűzveszélyes műszálas otthonkájukat még fenyegetés hatására se hajlandóak levenni. Télen ronda de meleg mamusz van a lábukon, nyáron sár – mert hogy kapálnak és gyomlálnak.
Ez a korosztály gyerek vagy fiatal volt a második világháború idején. Sokan közülük már 45 előtt is kemény fizikai munkát végeztek – és erről azóta se tudnak leszokni. A világégés után felépítették az országot, az 50-es években gyerekeket szültek, akiket óvodába adtak, csak hogy még többet tudjanak dolgozni. Végiggürcölték az életüket. És most… teljesen elveszettek ebben a modern világban. Amikor megjelentek az első fotocellás ajtók, nem mertek átmenni rajtuk, és azóta megbarátkoztak ugyan velük, de a legtöbb technikai újítással nem. A mobiltelefontól (még a legnagyobb gombútól is) például úgy félnek, mintha kibiztosított kézigránát lenne. Azért pedig külön fohászkodnak, hogy a kormány nehogy bankkártyára utalja a nyugdíjat, mert akkor nem tudnak majd hozzájutni a pénzükhöz. Egy modernebb épületbe nem mernek bemenni, mert félő, hogy nem találnának ki belőle. Ha hosszas unszolásra mégis beteszik a lábukat a bevásárlóközpontba, akkor véletlenül bezárják magukat a mosdóba, és ha kiszabadította őket a biztonsági őr, a kezüket nem tudják megmosni, mert nem találják a csapot a mosdó felett (merthogy nincs is).
Az audiovizuális fejlődést már 30 éve nem tudják követni. Amikor nagy sokára sikerül elcipelni őket egy moziba (utólag belátható: kár volt), képesek elhinni azt, amit a vásznon látnak, és megkérdezik: “kisjányom, hun a feníbe fogdosták össze ezt a sok dinotauroszt” ? (A Jurassic Park-ot néztük meg.)
Korunk politikai-közéleti témáiról (korrupció, melegfelvonulás) sommás véleményük van: “mennínek el napszámba kapáni, vagy aratni, oszt nem vóna kedvük buziskonni meg lopni!”
Igénytelenek. Nekik napokig elég 10 deka párizsi, meg néhány zsömle. Nem ruházkodnak, évtizedek óta ugyanabban a kabátban járnak, és ha nagy nehezen sikerül rájuk erőltetni egy jobb holmit, azt is inkább a szekrényben kímélik.
Ahogy egyre gyöngébbek és fáradtabbak, egyre többet gondolnak a meghalt szeretteikre: szüleikre, férjükre. Készülnek a halálra – de azért még gyomlálgatnak a kiskertben egy kicsit. Nem egy néni még a temetésre való ruháját is kikészíti, hogy a rokonoknak azzal se kelljen bajlódni.
Halálukkal eltűnik az a nemzedék, akik még méltósággal tudták viselni a tisztes szegénységet, akik soha nem az államtól várták a segítséget, hanem tudták, hogy csak magukra számíthatnak. Az ő szemükben volt utoljára megfelelő becsülete a kemény, fizikai munkának. Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér – vallották egész életükben.
…Jaj, félek, hogy mi soha nem leszünk méltók arra, hogy az ő nyomdokaikba lépjünk…!
Isten éltessen minden öreg nénit erőben, egészségben, még nagyon sokáig, köztük a mi nagymamánkat, is akiért nem győzünk hálát adni!
Forrest Gump
Mikor Forrest Gump a vietnámi háborúról beszél, és valaki kihúzza a mikrofont, ami miatt nem lehet semmit sem hallani, a következőt mondja: "Mikor az emberek elmennek Vietnámba, általában láb nélkül mennek haza az anyukájukhoz. Néha haza sem mennek. És ez rossz.Csak ennyit tudok mondani Vietnámról."
Gyorshajtó
András még egy hosszú pillantást vetett a kilométerórára, mielőtt a villogó rendőrautó előtt lelassított: 120 km/h a kitáblázott 90 helyett. Ez már a negyedik ebben a hónapban, mint oly sokszor máskor is. Hogy lehet, hogy valakit ennyiszer lemeszelnek?
Amikor a kocsi lelassított, András lehúzott, de nem teljesen az út szélére; hadd izguljon csak a zsaru a mellette alig fél méterre elhúzó autók miatt.
Megállt.
A rendőr kiszállt a kocsijából, és egy mappával a kezében előre jött.
József? József a gyülekezetből? Még csak ez kellett! András próbált minél jobban elsüllyedni az ülésben. Ez rosszabb, mint a közelgő büntetés maga. A keresztyén rendőr épp egy saját gyülekezetéből való gyorshajtó embert fogott meg. Egy embert, aki egy hosszú, fárasztó és zaklatott nap után sietett hazafelé a munkahelyről.
Szinte kiugrott az autóból, és ment a rendőr felé, akivel minden vasárnap találkozik a gyülekezetben, de eddig még soha nem látta egyenruhában.
- Hát szia, József! Örülök, hogy látlak! Milyen érdekes, hogy itt találkozunk!
- Szervusz, András - semmi mosoly.
- Hú, de szigorúnak látszik a Biztos úr, éppen most kapta el a felebarátját, aki siet haza a feleségéhez és a gyerekeihez.
- Igen, úgy tűnik: elkapta. - József kissé zavartan felhúzta a szemöldökét.
Jó jel!
- Nagyon húzós és hosszú napom volt ma. Asszem kissé túlléptem a limitet - de csak most az egyszer, he-he!
András lefelé sandítva arrébb rúgott egy kavicsot az aszfalton.
- Az asszony finom vacsorát készített, már nagyon vár haza. Érted, mire gondolok?
- Tudom, mire gondolsz. És azt is tudom, hogy már kétes hírnévre tettél szert a körzetünkben az őrsön.
Ajjaj, nem jól áll a dolog, itt az ideje taktikát váltani.
- Mennyit mértél?
- 115-öt. Volnál szíves visszaülni az autóba?
- Várj egy kicsit. Amint megláttalak, én azonnal megnéztem az órát, és épp csak súrolta a 100-at.
A hazugság kegyesnek, célravezetőnek tűnt, és "magától" jött.
- Légy szíves, András, ülj be a kocsiba.
András zavartan bemászott a kocsija ajtaján, és becsapta az ajtót. Bambán bámult előre a műszerfalra. Eltelt egy perc, kettő. Lassan, kelletlenül nyúlt az ablaktekerőhöz, de végül nem tekerte le az ablakot, mert látta, hogy József ír a mappán. Vissza a műszerfalra.
Miért nem kérte ez a jogsimat? Bármi történjék is, az tuti, hogy 1-2 hónapig nem ülök ennek az embernek még a környékére sem vasárnap.
Eltelt még 2-3 hosszú perc, majd egy kopogás az ablakon. András kinézett balra, József volt az, kezében egy félbehajtott papírdarabbal. A bűnös mintegy 3 centire lehajtotta az ablakot, épp csak annyira, hogy a papír beférjen.
- Köszi! - András nem nagyon tudta leplezni a gúnyt az arcán és a hangjában.
József szó nélkül ment vissza a rendőrautóhoz,
András csak nézte a visszapillantóban.
Felemelte a papírt: Nnna, nézzük, mennyi. Álljunk csak meg. Ez meg mi? Tréfa? Nem büntetőcédula, az biztos.
András olvasni kezdett.
"Kedves András! Egyszer volt egy kislányom, akit 6 évesen elütött egy autó.
Kitalálhatod: egy gyorshajtó. Pénzbírság, 3 hónap a fogházban, és az illető szabad volt; mehetett haza magához szorítani a kislányait, mind a hármat. Nekem csak egy volt, és most várnom kell a mennyországig, amíg újra megláthatom.
Ezerszer próbáltam megbocsátani annak az embernek, és ezerszer gondoltam, hogy meg is tettem. Lehet, hogy így van, de újra és újra meg kell tennem.
Most is.
Imádkozz értem, és hajts óvatosan: nekem egy kisfiam maradt.
József "
András hátranézett, és látta, hogy a rendőrautó megfordul, és elindul visszafelé az úton. Csak bámult a távolba, amíg a kocsi eltűnt. Szétesve ült a kocsiban 20 percig, aztán beindította a motort, elindult,és lassan, az Úrhoz bűnbocsánatért esedezve hajtott hazafelé, hogy aztán otthon percekig szorongassa magához meglepett feleségét és gyerekeit.
Ne ölj!
Ne kockáztass!
Esélyt se adj rá!
Amikor a kocsi lelassított, András lehúzott, de nem teljesen az út szélére; hadd izguljon csak a zsaru a mellette alig fél méterre elhúzó autók miatt.
Megállt.
A rendőr kiszállt a kocsijából, és egy mappával a kezében előre jött.
József? József a gyülekezetből? Még csak ez kellett! András próbált minél jobban elsüllyedni az ülésben. Ez rosszabb, mint a közelgő büntetés maga. A keresztyén rendőr épp egy saját gyülekezetéből való gyorshajtó embert fogott meg. Egy embert, aki egy hosszú, fárasztó és zaklatott nap után sietett hazafelé a munkahelyről.
Szinte kiugrott az autóból, és ment a rendőr felé, akivel minden vasárnap találkozik a gyülekezetben, de eddig még soha nem látta egyenruhában.
- Hát szia, József! Örülök, hogy látlak! Milyen érdekes, hogy itt találkozunk!
- Szervusz, András - semmi mosoly.
- Hú, de szigorúnak látszik a Biztos úr, éppen most kapta el a felebarátját, aki siet haza a feleségéhez és a gyerekeihez.
- Igen, úgy tűnik: elkapta. - József kissé zavartan felhúzta a szemöldökét.
Jó jel!
- Nagyon húzós és hosszú napom volt ma. Asszem kissé túlléptem a limitet - de csak most az egyszer, he-he!
András lefelé sandítva arrébb rúgott egy kavicsot az aszfalton.
- Az asszony finom vacsorát készített, már nagyon vár haza. Érted, mire gondolok?
- Tudom, mire gondolsz. És azt is tudom, hogy már kétes hírnévre tettél szert a körzetünkben az őrsön.
Ajjaj, nem jól áll a dolog, itt az ideje taktikát váltani.
- Mennyit mértél?
- 115-öt. Volnál szíves visszaülni az autóba?
- Várj egy kicsit. Amint megláttalak, én azonnal megnéztem az órát, és épp csak súrolta a 100-at.
A hazugság kegyesnek, célravezetőnek tűnt, és "magától" jött.
- Légy szíves, András, ülj be a kocsiba.
András zavartan bemászott a kocsija ajtaján, és becsapta az ajtót. Bambán bámult előre a műszerfalra. Eltelt egy perc, kettő. Lassan, kelletlenül nyúlt az ablaktekerőhöz, de végül nem tekerte le az ablakot, mert látta, hogy József ír a mappán. Vissza a műszerfalra.
Miért nem kérte ez a jogsimat? Bármi történjék is, az tuti, hogy 1-2 hónapig nem ülök ennek az embernek még a környékére sem vasárnap.
Eltelt még 2-3 hosszú perc, majd egy kopogás az ablakon. András kinézett balra, József volt az, kezében egy félbehajtott papírdarabbal. A bűnös mintegy 3 centire lehajtotta az ablakot, épp csak annyira, hogy a papír beférjen.
- Köszi! - András nem nagyon tudta leplezni a gúnyt az arcán és a hangjában.
József szó nélkül ment vissza a rendőrautóhoz,
András csak nézte a visszapillantóban.
Felemelte a papírt: Nnna, nézzük, mennyi. Álljunk csak meg. Ez meg mi? Tréfa? Nem büntetőcédula, az biztos.
András olvasni kezdett.
"Kedves András! Egyszer volt egy kislányom, akit 6 évesen elütött egy autó.
Kitalálhatod: egy gyorshajtó. Pénzbírság, 3 hónap a fogházban, és az illető szabad volt; mehetett haza magához szorítani a kislányait, mind a hármat. Nekem csak egy volt, és most várnom kell a mennyországig, amíg újra megláthatom.
Ezerszer próbáltam megbocsátani annak az embernek, és ezerszer gondoltam, hogy meg is tettem. Lehet, hogy így van, de újra és újra meg kell tennem.
Most is.
Imádkozz értem, és hajts óvatosan: nekem egy kisfiam maradt.
József "
András hátranézett, és látta, hogy a rendőrautó megfordul, és elindul visszafelé az úton. Csak bámult a távolba, amíg a kocsi eltűnt. Szétesve ült a kocsiban 20 percig, aztán beindította a motort, elindult,és lassan, az Úrhoz bűnbocsánatért esedezve hajtott hazafelé, hogy aztán otthon percekig szorongassa magához meglepett feleségét és gyerekeit.
Ne ölj!
Ne kockáztass!
Esélyt se adj rá!
William Shakespeare: LXXV szonett
Az vagy nekem, mi testnek a kenyér
S tavaszi zápor fűszere a földnek;
Lelkem miattad örök harcban él,
Mint a fösvény, kit pénze gondja öt meg.
Csupa fény és boldogság büszke elmém,
Majd fél: az idő ellop, eltemet;
Csak az enyém légy, néha azt szeretném,
Majd hogy a világ lássa kincsemet.
Arcod varázsa csordultig betölt
S egy pillantásodért is sorvadok;
Nincs más, nem is akarok más gyönyört,
Csak amit tőled kaptam s még kapok.
Koldus-szegény királyi gazdagon,
Részeg vagyok és mindig szomjazom.
S tavaszi zápor fűszere a földnek;
Lelkem miattad örök harcban él,
Mint a fösvény, kit pénze gondja öt meg.
Csupa fény és boldogság büszke elmém,
Majd fél: az idő ellop, eltemet;
Csak az enyém légy, néha azt szeretném,
Majd hogy a világ lássa kincsemet.
Arcod varázsa csordultig betölt
S egy pillantásodért is sorvadok;
Nincs más, nem is akarok más gyönyört,
Csak amit tőled kaptam s még kapok.
Koldus-szegény királyi gazdagon,
Részeg vagyok és mindig szomjazom.
Egy macska képzeletbeli naplójából…
752. nap
A fogvatartóm állandóan bizarr kis fityegő tárgyakat lógat az orrom elé, amik friss húsdarabokra hasonlítanak. Enni viszont száraz fűrészporra emlékeztető kaját ad. Az egyelten dolog, ami még éltet, a szökés reménye. No meg az öröm, hogy naponta tönkreteszek egy-egy bútordarabot. Megyek, szétrágom az egyik szobanövényt...
761. nap
A mai kísérletem, hogy megöljem a fogvatartómat azzal, hogy a lába köré csavarodok, majdnem sikerült. Meg kell próbálnom ugyanezt, amikor a lépcső tetején áll. Hogy elrettentsem és megfélemlítsem hitvány elnyomómat, megint sikerült a kedvenc székére hánynom. Legközelebb az ágyába fogok.
762. nap
Egész nap aludtam, hogy éjszaka legyen majd elég erőm órákon át hangos nyávogással kaját követelni.
765. nap
Elfogtam egy egeret, és lefejezve odavittem a fogvatartómnak, hogy lássa, mi mindenre vagyok képes, hátha beijed. Ehelyett megsimogatott és azt mondta: "Jó cica!" Hát ez nem jött be!
768. nap
Ismét meggyőződtem róla, milyen szadisták ezek. Megint alávetettek egy szörnyűséges vízi tortúrának. És mindezek tetejébe még bekentek valami égető habos borzalommal, aminek a neve: sampon. Micsoda eszelős elme találmánya ez!
Az egyetlen vigaszom csak egy hüvelykujj-perc volt, ami közben a fogaim közt maradt.
771. nap
Valami összejövetel volt náluk, ezért egész estére elkülönítettek egy szobába. Hallottam a zajokat, és éreztem annak a szörnyű löttynek a szagát, amit úgy hívnak, hogy sör. Hallottam, azt is, hogy valami képességről beszélgetnek, amivel állítólag én rendelkezem, allergia, vagy mi a neve. Ezt meg kéne tanulnom bevetni!
774. nap
Szerintem a többi fogoly talpnyaló vagy besúgó. A kutyát gyakran szabadon engedik, és mindig boldogan visszatér. Biztos, hogy félkegyelmű. A madár viszont tuti, hogy köpni szokott. Valahogy kiképezték, hogy beszéljen a nyelvükön (ami olyan, mint a szamaraké), és rendszeresen beszél velük. Biztos vagyok benne, hogy minden lépésemet jelenteni szokta. Mostani helyén, a fémszobában, egyelőre biztonságban van, de én tudok várni. Minden csak idő kérdése.
A fogvatartóm állandóan bizarr kis fityegő tárgyakat lógat az orrom elé, amik friss húsdarabokra hasonlítanak. Enni viszont száraz fűrészporra emlékeztető kaját ad. Az egyelten dolog, ami még éltet, a szökés reménye. No meg az öröm, hogy naponta tönkreteszek egy-egy bútordarabot. Megyek, szétrágom az egyik szobanövényt...
761. nap
A mai kísérletem, hogy megöljem a fogvatartómat azzal, hogy a lába köré csavarodok, majdnem sikerült. Meg kell próbálnom ugyanezt, amikor a lépcső tetején áll. Hogy elrettentsem és megfélemlítsem hitvány elnyomómat, megint sikerült a kedvenc székére hánynom. Legközelebb az ágyába fogok.
762. nap
Egész nap aludtam, hogy éjszaka legyen majd elég erőm órákon át hangos nyávogással kaját követelni.
765. nap
Elfogtam egy egeret, és lefejezve odavittem a fogvatartómnak, hogy lássa, mi mindenre vagyok képes, hátha beijed. Ehelyett megsimogatott és azt mondta: "Jó cica!" Hát ez nem jött be!
768. nap
Ismét meggyőződtem róla, milyen szadisták ezek. Megint alávetettek egy szörnyűséges vízi tortúrának. És mindezek tetejébe még bekentek valami égető habos borzalommal, aminek a neve: sampon. Micsoda eszelős elme találmánya ez!
Az egyetlen vigaszom csak egy hüvelykujj-perc volt, ami közben a fogaim közt maradt.
771. nap
Valami összejövetel volt náluk, ezért egész estére elkülönítettek egy szobába. Hallottam a zajokat, és éreztem annak a szörnyű löttynek a szagát, amit úgy hívnak, hogy sör. Hallottam, azt is, hogy valami képességről beszélgetnek, amivel állítólag én rendelkezem, allergia, vagy mi a neve. Ezt meg kéne tanulnom bevetni!
774. nap
Szerintem a többi fogoly talpnyaló vagy besúgó. A kutyát gyakran szabadon engedik, és mindig boldogan visszatér. Biztos, hogy félkegyelmű. A madár viszont tuti, hogy köpni szokott. Valahogy kiképezték, hogy beszéljen a nyelvükön (ami olyan, mint a szamaraké), és rendszeresen beszél velük. Biztos vagyok benne, hogy minden lépésemet jelenteni szokta. Mostani helyén, a fémszobában, egyelőre biztonságban van, de én tudok várni. Minden csak idő kérdése.
Aki...
Aki nem mutogatja magát – ragyogni kezd.
Aki nem dicsekszik – sikeres lesz.
Aki nem követel tiszteletet – azt elfogadják vezetőnek.
Aki nem küzd senkivel – azzal senki sem képes megküzdeni.
Aki nem dicsekszik – sikeres lesz.
Aki nem követel tiszteletet – azt elfogadják vezetőnek.
Aki nem küzd senkivel – azzal senki sem képes megküzdeni.
Paradicsom <> Pokol
Istennel beszélget egy ember:
Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol.
Isten odavezeti két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi az
embernek, hogy betekintsen
A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén
egy nagy fazék, benne ízletes raguval.
Az embernek elkezdett csorogni a nyála.
Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak
voltak. Az összes éhezett.
Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében, odakötözve a kezéhez.
Mindegyikük elérte a ragus tálat és vett egy kanállal.
De mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk, nem tudták a
kanalat a szájukhoz emelni.
A szent ember megborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva.
Isten ekkor azt mondta: Amit most láttál az a Pokol volt.
Majd mindketten a második ajtóhoz léptek.
Isten kitárta azt és a látvány, ami a szent elé tárult, ugyanaz volt,
mint az előző szobában.
Ott volt egy nagy kerek asztal, egy fazék finom raguval, amitől
ismét elkezdett folyni a szent ember nyála.
Az emberek az asztal körül ugyanúgy hosszú nyelű kanalat tartottak a kezükben.
De ez alkalommal az emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak és
nevetve beszélgettek egymással.
A szent ember ekkor azt mondja Istennek: Én ezt nem értem!
Ó, pedig ez egyszerű - válaszolja Isten - ez igazából csak 'képesség'
kérdése. ők megtanulták egymást etetni, míg a falánk és önző emberek
csak magukra gondolnak.
Amikor csak magunkra gondolunk. a Pokol van itt a Földön.
Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol.
Isten odavezeti két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi az
embernek, hogy betekintsen
A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén
egy nagy fazék, benne ízletes raguval.
Az embernek elkezdett csorogni a nyála.
Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak
voltak. Az összes éhezett.
Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében, odakötözve a kezéhez.
Mindegyikük elérte a ragus tálat és vett egy kanállal.
De mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk, nem tudták a
kanalat a szájukhoz emelni.
A szent ember megborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva.
Isten ekkor azt mondta: Amit most láttál az a Pokol volt.
Majd mindketten a második ajtóhoz léptek.
Isten kitárta azt és a látvány, ami a szent elé tárult, ugyanaz volt,
mint az előző szobában.
Ott volt egy nagy kerek asztal, egy fazék finom raguval, amitől
ismét elkezdett folyni a szent ember nyála.
Az emberek az asztal körül ugyanúgy hosszú nyelű kanalat tartottak a kezükben.
De ez alkalommal az emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak és
nevetve beszélgettek egymással.
A szent ember ekkor azt mondja Istennek: Én ezt nem értem!
Ó, pedig ez egyszerű - válaszolja Isten - ez igazából csak 'képesség'
kérdése. ők megtanulták egymást etetni, míg a falánk és önző emberek
csak magukra gondolnak.
Amikor csak magunkra gondolunk. a Pokol van itt a Földön.
Az utolsó út
"Taxis vagyok. Egyik éjjel megérkeztem a megadott címre és dudáltam. Néhány perc várakozás után megint megnyomtam a dudát. Ez volt aznapra az utolsó fuvarom, úgyhogy már azon voltam, hogy inkább hazaindulok. De aztán mégis kiszálltam, elsétáltam az ajtóig és becsöngettem.
- Egy pillanat! – válaszolt egy törékeny, idős hang odabentről. Kisvártatva kinyílt az ajtó. Kilencvenéves-forma, aprócska asszony állt előttem. Kartonruhát viselt és kis kalapot. Úgy nézett ki, mintha egy régi, fekete-fehér filmből lépett volna ki. Mellette egy kis bőrönd pihent. Körülnéztem. A bútorokat fehér lepedőkkel terítették le. A sarokban egy kartondoboz árválkodott, mindenfélével teletömve.
-Kivinné a bőröndömet a kocsihoz? Szeretnék néhány percre egyedül maradni. Aztán, ha Ön is úgy gondolja, visszajöhetne értem, hogy lekísérjen az autójáig. Nem vagyok valami jó erőben.
Miután beraktam a bőröndöt a csomagtartóba és visszaértem, belém karolt. Lassan, nagyon lassan odasétáltunk a taximhoz. Közben végig a kedvességemért hálálkodott.
- Semmiség – feleltem. Minden utasommal úgy bánok, ahogyan mástól is elvárnám, hogy az édesanyámmal bánjon.
- Milyen jó fiú maga! – mondta, ahogy beült a hátsó ülésre. Odaadta a címet, aztán megkérdezte: Mehetnénk esetleg a belvároson keresztül?
- Nem az a legrövidebb út – vágtam rá gyorsan.
- Ó, azt egyáltalán nem bánom – mondta. - Egy hospice-házba tartok.
Belenéztem a visszapillantó tükörbe. A szemeiben könnycseppek csillogtak.
- Nincs már családom. Mindenki meghalt. - Nagyon csendesen beszélt. - A doktor úr szerint nekem sincs túl sok hátra.
Csendben a műszerfalhoz nyúltam és kikapcsoltam az órát.
- Mit szeretne, merre menjünk?
A következő két órában bebarangoltuk a várost.
Megmutatta nekem azt az épületet, ahol réges-régen liftes kisasszonyként dolgozott. Aztán elmentünk abba a városrészbe, ahová új házasként a férjével költöztek. Egy picit megálltunk egy bútorraktár előtt. Azt mondta, lány korában az még bálterem volt, és a többiekkel odajártak táncolni.
Néha megkért, hogy álljak meg egy-egy sarkon vagy egy épület előtt. Nem mondott semmit, csak maga elé révedt.
Ahogy a hajnal első sugarai megjelentek a horizonton, azt monda:
-Most már mehetünk. Elfáradtam.
Szótlanul haladtunk a megadott címig.
Két alkalmazott jelent meg, ahogy megérkeztünk az ajtó elé. Profi udvariassággal segítették. Kinyitottam a csomagtartót, és elvittem a bőröndöt az ajtóig. Az utasomat már beültették egy kerekesszékbe.
- Mennyivel tartozom? – kérdezte és benyúlt a retiküljébe a pénztárcájáért.
- Semmivel – feleltem.
- Magának is meg kell élnie valamiből – mondta.
- Vannak más utasaim is – szereltem le.
Aztán, egy hirtelen ötlettől vezérelve lehajoltam és megöleltem. Meglepő erővel szorított magához.
- Nagy örömöt okozott egy kis öregasszonynak – mondta végül. -Köszönöm.
Megszorítottam mindkét kezét és visszasétáltam a kocsihoz. Hallottam, ahogy mögöttem becsukódik a ház ajtaja.
Egy életre zárták rá az ajtót.
Aznap csak vezettem, céltalanul.
Nem vittem utasokat. Nem volt kedvem beszélgetni.
Egyre csak az járt az eszemben, mi lett volna, ha az asszony egy dühös sofőrt fog ki? Vagy valakit, aki türelmetlen? Vagy mi lett volna, ha én magam vagyok türelmetlen és elhajtok kopogás nélkül?
Lassan megértettem, hogy egész életemben nem tettem még fontosabb dolgot, mint előző éjszaka.
Egész életünkben a nagy dolgokra várunk.
És a nagy dolgok néha meglepő álruhában érkeznek: úgy vannak csomagolva, hogy aki nem figyel, az észre sem veszi, mennyire fontos lehetőséget mulasztott el..."
- Egy pillanat! – válaszolt egy törékeny, idős hang odabentről. Kisvártatva kinyílt az ajtó. Kilencvenéves-forma, aprócska asszony állt előttem. Kartonruhát viselt és kis kalapot. Úgy nézett ki, mintha egy régi, fekete-fehér filmből lépett volna ki. Mellette egy kis bőrönd pihent. Körülnéztem. A bútorokat fehér lepedőkkel terítették le. A sarokban egy kartondoboz árválkodott, mindenfélével teletömve.
-Kivinné a bőröndömet a kocsihoz? Szeretnék néhány percre egyedül maradni. Aztán, ha Ön is úgy gondolja, visszajöhetne értem, hogy lekísérjen az autójáig. Nem vagyok valami jó erőben.
Miután beraktam a bőröndöt a csomagtartóba és visszaértem, belém karolt. Lassan, nagyon lassan odasétáltunk a taximhoz. Közben végig a kedvességemért hálálkodott.
- Semmiség – feleltem. Minden utasommal úgy bánok, ahogyan mástól is elvárnám, hogy az édesanyámmal bánjon.
- Milyen jó fiú maga! – mondta, ahogy beült a hátsó ülésre. Odaadta a címet, aztán megkérdezte: Mehetnénk esetleg a belvároson keresztül?
- Nem az a legrövidebb út – vágtam rá gyorsan.
- Ó, azt egyáltalán nem bánom – mondta. - Egy hospice-házba tartok.
Belenéztem a visszapillantó tükörbe. A szemeiben könnycseppek csillogtak.
- Nincs már családom. Mindenki meghalt. - Nagyon csendesen beszélt. - A doktor úr szerint nekem sincs túl sok hátra.
Csendben a műszerfalhoz nyúltam és kikapcsoltam az órát.
- Mit szeretne, merre menjünk?
A következő két órában bebarangoltuk a várost.
Megmutatta nekem azt az épületet, ahol réges-régen liftes kisasszonyként dolgozott. Aztán elmentünk abba a városrészbe, ahová új házasként a férjével költöztek. Egy picit megálltunk egy bútorraktár előtt. Azt mondta, lány korában az még bálterem volt, és a többiekkel odajártak táncolni.
Néha megkért, hogy álljak meg egy-egy sarkon vagy egy épület előtt. Nem mondott semmit, csak maga elé révedt.
Ahogy a hajnal első sugarai megjelentek a horizonton, azt monda:
-Most már mehetünk. Elfáradtam.
Szótlanul haladtunk a megadott címig.
Két alkalmazott jelent meg, ahogy megérkeztünk az ajtó elé. Profi udvariassággal segítették. Kinyitottam a csomagtartót, és elvittem a bőröndöt az ajtóig. Az utasomat már beültették egy kerekesszékbe.
- Mennyivel tartozom? – kérdezte és benyúlt a retiküljébe a pénztárcájáért.
- Semmivel – feleltem.
- Magának is meg kell élnie valamiből – mondta.
- Vannak más utasaim is – szereltem le.
Aztán, egy hirtelen ötlettől vezérelve lehajoltam és megöleltem. Meglepő erővel szorított magához.
- Nagy örömöt okozott egy kis öregasszonynak – mondta végül. -Köszönöm.
Megszorítottam mindkét kezét és visszasétáltam a kocsihoz. Hallottam, ahogy mögöttem becsukódik a ház ajtaja.
Egy életre zárták rá az ajtót.
Aznap csak vezettem, céltalanul.
Nem vittem utasokat. Nem volt kedvem beszélgetni.
Egyre csak az járt az eszemben, mi lett volna, ha az asszony egy dühös sofőrt fog ki? Vagy valakit, aki türelmetlen? Vagy mi lett volna, ha én magam vagyok türelmetlen és elhajtok kopogás nélkül?
Lassan megértettem, hogy egész életemben nem tettem még fontosabb dolgot, mint előző éjszaka.
Egész életünkben a nagy dolgokra várunk.
És a nagy dolgok néha meglepő álruhában érkeznek: úgy vannak csomagolva, hogy aki nem figyel, az észre sem veszi, mennyire fontos lehetőséget mulasztott el..."
Radnóti Miklós: Nem tudhatom...
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messze ringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szőlőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
(1944. január 17.)
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messze ringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szőlőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
(1944. január 17.)
A magyar válogatott...
A magyar válogatott barátságos meccset játszik a Wembleyben.
Az angolok kellőképpen “komolyan” veszik a találkozót. Úgy döntenek, hogy sörözni mennek, elég, ha csak Rooney játszik egyedül, a magyarokat egymagában is megveri.
Ahogy iszogatnak a kocsmában, jön is a hír, hogy Rooney a 4. percben gólt rúgott, 1:0.
Elégedetten emelgetik a korsókat, de újabb hír valahogy nem jön.
A 85. percben érkezik a hideg zuhany: a magyarok egyenlítettek. Az angol játékosok azonnal a buszba ugranak, és irány a stadion. Ott kapják a hírt, hogy a meccs utolsó percében a magyarok újabb gólt rúgtak és megnyerték a meccset. Rohannak az öltözőbe, Rooney ül az egyik padon és nagyon lógatja a fejét.
Rögtön nekirontanak:
- Rooney, mi történt? Hogy veszíthettünk?!?
- Ne haragudjatok, fiúk, nem sokat tehettem, még a 13. percben kiállítottak…
Az angolok kellőképpen “komolyan” veszik a találkozót. Úgy döntenek, hogy sörözni mennek, elég, ha csak Rooney játszik egyedül, a magyarokat egymagában is megveri.
Ahogy iszogatnak a kocsmában, jön is a hír, hogy Rooney a 4. percben gólt rúgott, 1:0.
Elégedetten emelgetik a korsókat, de újabb hír valahogy nem jön.
A 85. percben érkezik a hideg zuhany: a magyarok egyenlítettek. Az angol játékosok azonnal a buszba ugranak, és irány a stadion. Ott kapják a hírt, hogy a meccs utolsó percében a magyarok újabb gólt rúgtak és megnyerték a meccset. Rohannak az öltözőbe, Rooney ül az egyik padon és nagyon lógatja a fejét.
Rögtön nekirontanak:
- Rooney, mi történt? Hogy veszíthettünk?!?
- Ne haragudjatok, fiúk, nem sokat tehettem, még a 13. percben kiállítottak…
Hu-mor-zsák 4
Olcsó és jó munka nem gyors
Gyors és jó munka nem olcsó
Gyors és olcsó munka nem jó.
Ja csak ne tartsd vissza a fingot mert abból születnek a szar ötletek :-)
Többször eszem keveset, mert így sok kicsit hízok, nem egy nagyot :)
Gyors és jó munka nem olcsó
Gyors és olcsó munka nem jó.
Ja csak ne tartsd vissza a fingot mert abból születnek a szar ötletek :-)
Többször eszem keveset, mert így sok kicsit hízok, nem egy nagyot :)
Egy kamionos verse
Tüske Zsolt
Szombat reggel
Reccsen a fagy,hideg a reggel,
Üvöltve ébreszt az átkozott vekker,
... Frissen főtt kávétól,párállik a fülke,
Azért még pár percet,alszom így ülve.
Felbőg a kamion,nyögve,fájva,
Bele üvölt,a didergő homályba.
Nyomom a gázt,bár alig látok,
Nem foghat ma rajtam,semmilyen átok.
Csillog a kövezet,fagyos a hajnal,
Figyelem az utat,tétova arccal,
Előbb egy bal kanyar,aztán egy jobbos,
Nehogy megcsússzon ! csak ez a fontos.
Korán van még,üres a pálya,
Teljes erővel,húzza a gálya,
Ilyenkor még mélyen,alszik a nép,
Csak mi vagyunk ketten,én és a gép.
Jól fogy a cigi,na meg a kávé,
Ez a hétvége,megint a kutyáké,
Haza kéne menni,hiába mondom,
Megint csak,lélekben lehetek otthon,
Az irigyeim bezzeg,nyugodtan alszanak,
Észre sem veszik,az idő hogy szalad !
Meleg lakásban,ébrednek reggel,
Őnekik sohasem,csörög a vekker.
Nem kelnek korán,hisz vége a hétnek,
Délig,még tévét is,csak fél szemmel néznek,
Panaszkodnak mindig,hogy nehéz az élet,
-Bezzeg a sofőrök,királymód élnek !
" -Mert telik szép lakásra,hitelből kocsira,
Mind a két gyereknek,terepes motorra,
Lapos tévére,meg hétvégi házra,
Ennyi kis munkával,hogyan csinálja ?"
Bár,hetente lottót tölt ki,ö és a párja,
Az ördög a dolgát,mégis a dombra csinálja,
Becsülettel várja a jó sorsot,s mégsem,
Húzták ki a számait,ezen a héten.
"-Ezeknek meg,látom,-szomorúan mondja,
Telik mindég,pár divatos rongyra.
Nincsen igazság,ezen a földön !
Megvárom szépen,hogy jobb idő jöjjön."
Addig,míg ők ilyen módon élnek,
Emelem orcámat,a vakító égnek,
Nyomom a gázt,már megvirradt a reggel,
Még háromszáz kilométer,egyetlen seggel.
Kora délután van,amikor megállok,
Pihenek egyet,majd ebédet csinálok,
Bontok egy sört,azután még kettőt,
A jó kortyért sűrűn,áldom a teremtőt.
A holnapot nem várom,mert vasárnap lesz megint,
Mit idegenben töltök,a forgatókönyv szerint!
Ez ám az élet,semmire sincs gondom,
Gyere te is sofőrnek,neked csak azt mondom !
Szombat reggel
Reccsen a fagy,hideg a reggel,
Üvöltve ébreszt az átkozott vekker,
... Frissen főtt kávétól,párállik a fülke,
Azért még pár percet,alszom így ülve.
Felbőg a kamion,nyögve,fájva,
Bele üvölt,a didergő homályba.
Nyomom a gázt,bár alig látok,
Nem foghat ma rajtam,semmilyen átok.
Csillog a kövezet,fagyos a hajnal,
Figyelem az utat,tétova arccal,
Előbb egy bal kanyar,aztán egy jobbos,
Nehogy megcsússzon ! csak ez a fontos.
Korán van még,üres a pálya,
Teljes erővel,húzza a gálya,
Ilyenkor még mélyen,alszik a nép,
Csak mi vagyunk ketten,én és a gép.
Jól fogy a cigi,na meg a kávé,
Ez a hétvége,megint a kutyáké,
Haza kéne menni,hiába mondom,
Megint csak,lélekben lehetek otthon,
Az irigyeim bezzeg,nyugodtan alszanak,
Észre sem veszik,az idő hogy szalad !
Meleg lakásban,ébrednek reggel,
Őnekik sohasem,csörög a vekker.
Nem kelnek korán,hisz vége a hétnek,
Délig,még tévét is,csak fél szemmel néznek,
Panaszkodnak mindig,hogy nehéz az élet,
-Bezzeg a sofőrök,királymód élnek !
" -Mert telik szép lakásra,hitelből kocsira,
Mind a két gyereknek,terepes motorra,
Lapos tévére,meg hétvégi házra,
Ennyi kis munkával,hogyan csinálja ?"
Bár,hetente lottót tölt ki,ö és a párja,
Az ördög a dolgát,mégis a dombra csinálja,
Becsülettel várja a jó sorsot,s mégsem,
Húzták ki a számait,ezen a héten.
"-Ezeknek meg,látom,-szomorúan mondja,
Telik mindég,pár divatos rongyra.
Nincsen igazság,ezen a földön !
Megvárom szépen,hogy jobb idő jöjjön."
Addig,míg ők ilyen módon élnek,
Emelem orcámat,a vakító égnek,
Nyomom a gázt,már megvirradt a reggel,
Még háromszáz kilométer,egyetlen seggel.
Kora délután van,amikor megállok,
Pihenek egyet,majd ebédet csinálok,
Bontok egy sört,azután még kettőt,
A jó kortyért sűrűn,áldom a teremtőt.
A holnapot nem várom,mert vasárnap lesz megint,
Mit idegenben töltök,a forgatókönyv szerint!
Ez ám az élet,semmire sincs gondom,
Gyere te is sofőrnek,neked csak azt mondom !
Átverés! :))))
"FIGYELEM!
Új átverés a Budaörsi Auchan parkolójában!
A kijáratnál két 19 éves lány szólít le kérve, hogy vidd el őket egy darabon. Ahogy beszállnak, egymásnak esnek a hátsó ülésen, majd az egyik megkér hogy vedd elő és orálisan kényeztetni kezd. A másik ezalatt ellopja a pénztárcádat!
Így tűnt el az én pénztárcám is pénteken.
Szerdán is, és előtte hétfőn kétszer, és ma is megyek a Budaörsi Auchanba új pénztárcáért!!!"
Új átverés a Budaörsi Auchan parkolójában!
A kijáratnál két 19 éves lány szólít le kérve, hogy vidd el őket egy darabon. Ahogy beszállnak, egymásnak esnek a hátsó ülésen, majd az egyik megkér hogy vedd elő és orálisan kényeztetni kezd. A másik ezalatt ellopja a pénztárcádat!
Így tűnt el az én pénztárcám is pénteken.
Szerdán is, és előtte hétfőn kétszer, és ma is megyek a Budaörsi Auchanba új pénztárcáért!!!"
Egy bölcs...
"Egy bölcs ember úgy éli az életét, hogy cselekszik, nem pedig a cselekvésről gondolkodik."
Találkozások
Első típusú találkozás: az ember egy nem emberi civilizáció valamely jelét észleli (rádióüzenet, fényjelek, távoli objektum, stb.).
Második típusú találkozás: az ember észleli egy nem emberi civilizáció alkotta eszköz mozgását, működését, de a részletek nem kivehetőek, és a lényekkel nem kerül kapcsolatba.
Harmadik típusú találkozás: az ember közvetlen kapcsolatba kerül más civilizáció lényeivel. A kétoldalú kapcsolat mindkét oldal fizikai jelenlétén alapul.
Negyedik típusú találkozás: a kapcsolatfelvételt nem az ember kezdeményezi, és akaratán kívül történik meg, melyre többnyire nincs befolyása.
A szakma utólag vezette be ezt és a következő kategóriát az esetfeldolgozások utólagos elemzése alapján.
Ötödik típusú találkozás: szintén utólagos kategória, mely azokra a nem ember által kezdeményezett kontaktusokra vonatkozik, melyekben az embert a lények saját, akár genetikai kísérleteikre használják, szövetmintát vesznek, de az emberi lény többnyire tehetetlen résztvevője az eseményeknek.
Nulladik típusú találkozás: a fentiek mintájára bevezethető kategória, az ember önmaga ismeretlen képességeivel való szembesülését értjük alatta.
Második típusú találkozás: az ember észleli egy nem emberi civilizáció alkotta eszköz mozgását, működését, de a részletek nem kivehetőek, és a lényekkel nem kerül kapcsolatba.
Harmadik típusú találkozás: az ember közvetlen kapcsolatba kerül más civilizáció lényeivel. A kétoldalú kapcsolat mindkét oldal fizikai jelenlétén alapul.
Negyedik típusú találkozás: a kapcsolatfelvételt nem az ember kezdeményezi, és akaratán kívül történik meg, melyre többnyire nincs befolyása.
A szakma utólag vezette be ezt és a következő kategóriát az esetfeldolgozások utólagos elemzése alapján.
Ötödik típusú találkozás: szintén utólagos kategória, mely azokra a nem ember által kezdeményezett kontaktusokra vonatkozik, melyekben az embert a lények saját, akár genetikai kísérleteikre használják, szövetmintát vesznek, de az emberi lény többnyire tehetetlen résztvevője az eseményeknek.
Nulladik típusú találkozás: a fentiek mintájára bevezethető kategória, az ember önmaga ismeretlen képességeivel való szembesülését értjük alatta.
Lord - Vándor
Lord
Vándor
Szemedban a csillagok
1988
Élete valahol véget ér, a szíve már nem dobog,
Fekete föld mélyén örökre megnyugodott.
Nem siratja senki őt, nem könnyeznek a sírja előtt.
Csavargó volt, bolyongott, magányosan kóborolt.
Senkije se volt, semmije se volt, csak az élete!
Vén szemét lehunyva élete megszakad,
Nem indul új útra, pihen a föld alatt.
Elmondom nektek az ő történetét, arról mesélek, hogyan élt:
Megszületett, kapott nevet, csak egyet nem, szeretetet!
Szülei eldobták, nem törődtek vele,
Nem maradt semmije, csak az élete!
Magas falak, rácsok mögött, zsiványok, tolvajok között
telt a gyermekkora, ott volt az otthona.
És mégis vidáman élt, szívébe zárta a nagy reményt,
Hogy egyszer majd innen elmehet, várják erdők, völgyek, hegyek,
Szabad lesz, mint a madár, északtól délig, kelettől nyugatig
Mindet földet bejár.
Az idő eljött, ő szabad lett, útra kelhet a végtelenbe,
Ezt álmodta, erre ébredt, évek óta csak ezt remélte!
Amerre járt, megszerették, és ha néha megkérdezték,
Hogy honnan indult, s mi a célja, ő vidáman csak ezt dalolta:
Nem félek, amíg élek, várnak a messzeségek,
Városok, országút pora.
Napfényben, zord télben, minden nap, minden éjjel
Vándorlok, nem állok meg soha.
Éhét, szomját elfeledte, csak a világ érdekelte,
Hosszú haját fújja a szél, ereiben lüktet a vér.
Forró nyár jön hideg télre, hosszú út áll már mögötte,
De nem néz hátra, megy előre jókedvűen énekelve:
Refr.
Nem kell a csillogás, nem kell a ragyogás,
Nem kell a vakító pénz!
Nem kell sok hamis vágy, nem kell a céltalan cél!(2X)
Refr.
Évek oly hamar szállnak el, csavargó haja hófehér.
Szíve dobban még, szeme tűzben ég, de hívja már az örök pihenés.
Refr.
Szükségem van Valakire...
Szükségem van Valakire!
Valakire, aki úgy szeret amilyen vagyok.
Aki még akkor is tudja, hogy valami nincs rendben
ha végig mosolyogtam az egész napot.
Aki mindig velem van.
Akinek már akkor hiányzom amikor annyit mondok:
Most mennem kell!
Aki elhiszi az örökkét és velem együtt megfogadja.
Aki mindent tud rólam még a legapróbb dolgokat is.
Akivel minden percet élvezek amikor csak lehet.
Aki egyszerűen csak oda van értem
és mindennél jobban szeret.
Akinél én vagyok az első.
Az EGYETLEN!
Valakire, aki úgy szeret amilyen vagyok.
Aki még akkor is tudja, hogy valami nincs rendben
ha végig mosolyogtam az egész napot.
Aki mindig velem van.
Akinek már akkor hiányzom amikor annyit mondok:
Most mennem kell!
Aki elhiszi az örökkét és velem együtt megfogadja.
Aki mindent tud rólam még a legapróbb dolgokat is.
Akivel minden percet élvezek amikor csak lehet.
Aki egyszerűen csak oda van értem
és mindennél jobban szeret.
Akinél én vagyok az első.
Az EGYETLEN!
Merengő
"Barnabás: Kedves András! Egy szakításon vagyok túl, és ennek feldolgozásával kapcsolatban lenne kérdésem. Van-e valami, amivel megkönnyíthetném ezt a folyamatot, jelenleg a sértődöttség, harag, és a megértés gondolata között hánykolódom. Nem tudom jó úton járok-e. Egyelőre minden nap eszembe jut ilyen olyan formában. Legtöbbször sértettséget érzek, aztán úgy gondolom, jobb lett volna ha meg sem történik, aztán eszembe jut miért is mentünk szét és így lecsillapodok, eszembe jut milyen jó volt és hogy az élet már csak ilyen, de ezt a harcot gyakran meg kell vívnom, pedig azt hinné az ember elegendő egyszer túlesni rajta.Hogyan érthetném meg igazán az elfogadást és az elengedést és hol van a határ az elfogadás és a lemondás között?
Feldmár András: Nincs tervezet (blueprint) arra, hogy mit kell tenni amikor egy kapcsolatnak vége. Túl kell élni a fájdalmat, meg kell gyászolni a veszteségeket, hálásnak kell lenni azért ami jó volt és örülni kell annak, hogy valami új kezdődik, újat lehet teremteni, mást lehet csinálni mint eddig.
A különlétből két ember összejön, egy csoda! Egy darabig együtt maradnak, van dolguk egymással, a világgal. Ahogy egy kapcsolat meg tud születni váratlanul, ugyanúgy egy kapcsolat meg is tud szűnni, váratlanul. Ha csak az egyik veszi észre, hogy itt az idő, válni kell, a másik úgy tesz, mintha még minden rendben lenne, akkor egy dráma játszódik le, de hamis, hiszen ha valaminek vége van, akkor, vége van. A halál benne van a születésben, a "goodbye" benne van a "hello"-ban.
Akinek meglepetés az amikor a másik szól, hogy ő itt, most kiszáll, az valószínűleg nem figyelt oda már jó ideig, vagy nem akarta észrevenni azt ami nyilvánvaló. Amikor első feleségem megcsalt egy jó barátommal, ezt úgy tudtam meg, hogy barátom felesége felhívott telefonon és ordította, "Tudod te hol van most a te feleséged? Én tudom. Az én férjemmel basznak egy hotelszobában!" Én elkezdtem szédülni, mondtam, hogy "Nem igaz!" -- de valahol derengett a belátás, hogy én ezt tudtam is, de nem akartam tudni, hogy tudom.
Egy kapcsolat akkor tud végtelen lenni, ha nem válik unalmassá. Amikor a partnerek lépten, nyomon meglepik egymást. Ez nem egy feladat, házimunka vagy kihívás. Ez történik addig amíg két ember spontán és őszinte egymással. Abban a pillanatban amikor az egyik, a másik, vagy mindketten hazudni kezdenek, vagy cenzúrázzák a mondanivalót, mert félnek, hogy a másik megbántódik, vagy dühös lesz, vagy az én igazam nem felel meg, nem elég jó a másik elvárásához képest — akkor kezdődik a rutin, az unalom és az eltávolodás.
Bátorság nélkül nincs igazmondás, bátorság nélkül nincs barátság, bátorság nélkül nincs izgalmas együttlét, nincs jó szex, nincs sírás, nincs nevetés.
Gyakorold a saját bátorságodat, keress egy bátor párt magadnak, hidd el, olyan izgalmas lesz az élet, hogy elfelejted búdat, bánatodat, időd sem lesz a sajnálkozásra."
Feldmár András: Nincs tervezet (blueprint) arra, hogy mit kell tenni amikor egy kapcsolatnak vége. Túl kell élni a fájdalmat, meg kell gyászolni a veszteségeket, hálásnak kell lenni azért ami jó volt és örülni kell annak, hogy valami új kezdődik, újat lehet teremteni, mást lehet csinálni mint eddig.
A különlétből két ember összejön, egy csoda! Egy darabig együtt maradnak, van dolguk egymással, a világgal. Ahogy egy kapcsolat meg tud születni váratlanul, ugyanúgy egy kapcsolat meg is tud szűnni, váratlanul. Ha csak az egyik veszi észre, hogy itt az idő, válni kell, a másik úgy tesz, mintha még minden rendben lenne, akkor egy dráma játszódik le, de hamis, hiszen ha valaminek vége van, akkor, vége van. A halál benne van a születésben, a "goodbye" benne van a "hello"-ban.
Akinek meglepetés az amikor a másik szól, hogy ő itt, most kiszáll, az valószínűleg nem figyelt oda már jó ideig, vagy nem akarta észrevenni azt ami nyilvánvaló. Amikor első feleségem megcsalt egy jó barátommal, ezt úgy tudtam meg, hogy barátom felesége felhívott telefonon és ordította, "Tudod te hol van most a te feleséged? Én tudom. Az én férjemmel basznak egy hotelszobában!" Én elkezdtem szédülni, mondtam, hogy "Nem igaz!" -- de valahol derengett a belátás, hogy én ezt tudtam is, de nem akartam tudni, hogy tudom.
Egy kapcsolat akkor tud végtelen lenni, ha nem válik unalmassá. Amikor a partnerek lépten, nyomon meglepik egymást. Ez nem egy feladat, házimunka vagy kihívás. Ez történik addig amíg két ember spontán és őszinte egymással. Abban a pillanatban amikor az egyik, a másik, vagy mindketten hazudni kezdenek, vagy cenzúrázzák a mondanivalót, mert félnek, hogy a másik megbántódik, vagy dühös lesz, vagy az én igazam nem felel meg, nem elég jó a másik elvárásához képest — akkor kezdődik a rutin, az unalom és az eltávolodás.
Bátorság nélkül nincs igazmondás, bátorság nélkül nincs barátság, bátorság nélkül nincs izgalmas együttlét, nincs jó szex, nincs sírás, nincs nevetés.
Gyakorold a saját bátorságodat, keress egy bátor párt magadnak, hidd el, olyan izgalmas lesz az élet, hogy elfelejted búdat, bánatodat, időd sem lesz a sajnálkozásra."
A zsarnok
Volt egyszer egy francia teológus magiszter a párizsi egyetem rektora, valamint Claremont püspöke, név szerint Pierre d’Auvergne aki a következőket írta 13. században a zsarnokságról:
"az önkényuralom fenntartásához feltétlenül meg kell ölni mindazokat, akik hatalomban vagy gazdagságban bővelkednek, mert az efféle embereknek megvannak az eszközeik a zsarnok elleni lázadáshoz. Másodsorban elengedhetetlen megölni a bölcseket, mert azok a tudásuknak köszönhetően kifundálhatják, hogyan űzzék el a zsarnokot. Ezenkívül nem szabad megengedni, hogy jó iskolák legyenek, mert azokban szerezhető meg a műveltség, a művelt emberek pedig nemes lelkűek, nagy tettekre hajlamosak, s az ilyenek könnyen fellázadnak a zsarnokság ellen. A zsarnoknak arra kell buzdítani az alattvalókat, hogy besúgjanak és rágalmazzanak, majd a maguk keltette zűrzavarban egymásnak essenek, barát forduljon barát ellen, a nép gyűlölje meg a gazdagokat, a gazdagok egymást, és mindenki együtt az idegeneket. Ily módon a megosztott, ezáltal meggyengített alattvalókat oly mértékben lefoglalja majd az egymás iránti acsarkodás, hogy eszükbe sem jut fellázadni a zsarnok ellen. Emellett számos és súlyos sarcot kell kivetni az alattvalókra, hogy mielőbb elszegényedjenek, növelve ezzel tehetetlenségüket. A zsarnoknak olyan kivételes erényeket kell mutatnia, amelyek az alattvalók fölébe helyezik, hogy azok maguknál felsőbbrendűnek higgyék. A leggyűlöletesebb intézkedések, mint például az adók kivetése, sohasem viselhetik a zsarnok kézjegyét: úgy kell tenni, mintha azok mások fejéből pattantak volna ki, vagy mintha a zsarnok saját akarata ellenére lenne kénytelen bevezetni azokat, mondjuk egy ellenséges hatalom nyomására. A legkisebb ingadozás nélkül szükséges kormányozni ahhoz, hogy a zsarnoknak ne kelljen tartania a leigázott nép haragjától.”
Ismerős a helyzet?
"az önkényuralom fenntartásához feltétlenül meg kell ölni mindazokat, akik hatalomban vagy gazdagságban bővelkednek, mert az efféle embereknek megvannak az eszközeik a zsarnok elleni lázadáshoz. Másodsorban elengedhetetlen megölni a bölcseket, mert azok a tudásuknak köszönhetően kifundálhatják, hogyan űzzék el a zsarnokot. Ezenkívül nem szabad megengedni, hogy jó iskolák legyenek, mert azokban szerezhető meg a műveltség, a művelt emberek pedig nemes lelkűek, nagy tettekre hajlamosak, s az ilyenek könnyen fellázadnak a zsarnokság ellen. A zsarnoknak arra kell buzdítani az alattvalókat, hogy besúgjanak és rágalmazzanak, majd a maguk keltette zűrzavarban egymásnak essenek, barát forduljon barát ellen, a nép gyűlölje meg a gazdagokat, a gazdagok egymást, és mindenki együtt az idegeneket. Ily módon a megosztott, ezáltal meggyengített alattvalókat oly mértékben lefoglalja majd az egymás iránti acsarkodás, hogy eszükbe sem jut fellázadni a zsarnok ellen. Emellett számos és súlyos sarcot kell kivetni az alattvalókra, hogy mielőbb elszegényedjenek, növelve ezzel tehetetlenségüket. A zsarnoknak olyan kivételes erényeket kell mutatnia, amelyek az alattvalók fölébe helyezik, hogy azok maguknál felsőbbrendűnek higgyék. A leggyűlöletesebb intézkedések, mint például az adók kivetése, sohasem viselhetik a zsarnok kézjegyét: úgy kell tenni, mintha azok mások fejéből pattantak volna ki, vagy mintha a zsarnok saját akarata ellenére lenne kénytelen bevezetni azokat, mondjuk egy ellenséges hatalom nyomására. A legkisebb ingadozás nélkül szükséges kormányozni ahhoz, hogy a zsarnoknak ne kelljen tartania a leigázott nép haragjától.”
Ismerős a helyzet?
A legvégén...
"A legvégén nem az fog számítani, hogy mennyi év volt életedben, hanem, hogy mennyi élet volt éveidben..."
Angyal
"Sok angyal van közöttünk, aki nem csupán álruhát öltött, de a születése pillanatában odafenn hagyta az angyal-múltjára való emlékezetét is. Ő maga sem tudja, hogy angyal. Nem emlékszik rá. Csak érzékenyebb. Finomabb. S bármilyen sötét és mélyre süllyedt gengsztervilágban élünk, ő úgy érzi, hogy mégsem tehet meg mindent. Neki nem szabad. Mindenki lop, neki nem lehet. Mindenki megbízhatatlan, link, ő nem lehet az. Mindenki gátlástalanul hazudik, ő elpirul. Nem engedi hazudni a "származása".
Egyszerű, romlatlan Lelkű emberek; jók, tiszták és becsületesek. Rengetegen vannak. Ezekre mondjuk, hogy rendes emberek. "Nem idevalók." Emlékeznek még egy Erkölcsre, amit ma már régóta nem tanítanak. Hozzák magukkal. Bár nem tanulták, nem is tapasztalhatták sehol - a vérükbe van írva.
Tudják, hogy másokhoz jónak kell lenni, s bár roppant hátrányos manapság: tisztességesnek kell maradni. (Hogy Országunk nem omlott még össze, csakis miattuk van.)
Hogy angyallal beszélsz, azt onnan tudod megállapítani, hogy felelősséget érez érted. Nem prófétálni kezd, hanem vállal Téged - mert el kell számolnia Veled. Fontos vagy neki. Akkor is, ha egyszer lát az életében. S azt szeretné, ha ő is fontos lenne neked - akárcsak egy futó pillanatig."
(Müller Péter)
Egyszerű, romlatlan Lelkű emberek; jók, tiszták és becsületesek. Rengetegen vannak. Ezekre mondjuk, hogy rendes emberek. "Nem idevalók." Emlékeznek még egy Erkölcsre, amit ma már régóta nem tanítanak. Hozzák magukkal. Bár nem tanulták, nem is tapasztalhatták sehol - a vérükbe van írva.
Tudják, hogy másokhoz jónak kell lenni, s bár roppant hátrányos manapság: tisztességesnek kell maradni. (Hogy Országunk nem omlott még össze, csakis miattuk van.)
Hogy angyallal beszélsz, azt onnan tudod megállapítani, hogy felelősséget érez érted. Nem prófétálni kezd, hanem vállal Téged - mert el kell számolnia Veled. Fontos vagy neki. Akkor is, ha egyszer lát az életében. S azt szeretné, ha ő is fontos lenne neked - akárcsak egy futó pillanatig."
(Müller Péter)
Anyák napi
Weöres Sándor: Buba éneke
Ó, ha cinke volnék, útra kelnék,
hömpölygő sugárban énekelnék –
Minden este morzsára, búzára
visszaszállnék anyám ablakára.
Ó, ha szellő volnék, mindig fújnék,
minden bő kabátba belebújnék –
nyári éjen, fehér holdsütésben,
elcsitulnék, jó anyám ölében.
Ó, ha csillag volnék, kerek égen,
csorogna a földre, sárga fényem –
Jaj, de onnan vissza sose járnék
anyám nélkül mindig sírdogálnék.
Ó, ha cinke volnék, útra kelnék,
hömpölygő sugárban énekelnék –
Minden este morzsára, búzára
visszaszállnék anyám ablakára.
Ó, ha szellő volnék, mindig fújnék,
minden bő kabátba belebújnék –
nyári éjen, fehér holdsütésben,
elcsitulnék, jó anyám ölében.
Ó, ha csillag volnék, kerek égen,
csorogna a földre, sárga fényem –
Jaj, de onnan vissza sose járnék
anyám nélkül mindig sírdogálnék.
Szent Pál
Testvéreim! Törekedjetek értékesebb adományokra! Ezért mindennél magasztosabb utat mutatok nektek.
Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok, vagy pengő cimbalom. Lehet prófétálótehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat; hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek. Szétoszthatom bár mindenemet a nélkülözők között, odaadhatom a testemet is égő áldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem.
A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.
A szeretet nem szűnik meg soha. A prófétálás véget ér, a nyelvek elhallgatnak, a tudomány elenyészik. Megismerésünk most még töredékes, és töredékes a prófétálásunk is. Ha azonban elérkezik a tökéletes, véget ér az, ami töredékes. Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyermek, úgy gondolkoztam, mint a gyermek, úgy ítéltem, mint a gyermek. De amikor elértem a férfikort, elhagytam a gyermek szokásait. Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek meg mindent, ahogy most engem ismernek.
Most még megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet.
(1Kor 12,30–13,13)
Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok, vagy pengő cimbalom. Lehet prófétálótehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat; hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek. Szétoszthatom bár mindenemet a nélkülözők között, odaadhatom a testemet is égő áldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem.
A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.
A szeretet nem szűnik meg soha. A prófétálás véget ér, a nyelvek elhallgatnak, a tudomány elenyészik. Megismerésünk most még töredékes, és töredékes a prófétálásunk is. Ha azonban elérkezik a tökéletes, véget ér az, ami töredékes. Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyermek, úgy gondolkoztam, mint a gyermek, úgy ítéltem, mint a gyermek. De amikor elértem a férfikort, elhagytam a gyermek szokásait. Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek meg mindent, ahogy most engem ismernek.
Most még megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet.
(1Kor 12,30–13,13)
Boldogság...
"Boldogság leginkább abból származik, amikor egy óriás szenvedéshullám végén, összetörve, az elveinket újraértékelve megadjuk magunkat a változásnak, és tisztán látjuk, hogy senkinél sem vagyunk sem jobbak, sem rosszabbak. Drámai élethelyzetek után visszazuhanni ebbe a "lélek-szűzi" állapotba olyan, mint újjászületni – aztán persze kezdjük elölről az egészet."
Élni szívből kell...
"Élni szívből kell, nem izomból, meg ésszel;
Mert látni tudni kell és nem elég, ha nézel."
Mert látni tudni kell és nem elég, ha nézel."
Ember
"EMBER maradj Fiam ,
minden körülményben!
EMBER -még akkor is,
ha ez már nem érdem...
.
Ha többet ér, ki kincset
s nagy vagyont harácsol,
vagy ki Glóriát kovácsol
~ a politikából!
.
Vedd észre, ki szenved,
és segítséget kér ...
Kinccsé válik minden falat
szívből adott kenyér...
.
Nem kell minden áron
letépni a babért :
Szíved tisztaságát, Fiam :
Ne add el semmiért!"
/ Tandari Éva /
minden körülményben!
EMBER -még akkor is,
ha ez már nem érdem...
.
Ha többet ér, ki kincset
s nagy vagyont harácsol,
vagy ki Glóriát kovácsol
~ a politikából!
.
Vedd észre, ki szenved,
és segítséget kér ...
Kinccsé válik minden falat
szívből adott kenyér...
.
Nem kell minden áron
letépni a babért :
Szíved tisztaságát, Fiam :
Ne add el semmiért!"
/ Tandari Éva /
Adele - Someone Like You
Adele
Someone Like You
21
2011
Someone Like You
21
2011
I heard that you're settled down
That you found a girl and you're married now
I heard that your dreams came true
Guess she gave you things I didn't give to you
Old friend, why are you so shy?
Ain't like you to hold back or hide from the light
I hate to turn up out of the blue, uninvited
But I couldn't stay away, I couldn't fight it
I had hoped you'd see my face and that you'd be reminded
That for me, it isn't over
Never mind, I'll find someone like you
I wish nothing but the best for you, too
Don't forget me, I beg, I remember you said
Sometimes it lasts in love, but sometimes it hurts instead
Sometimes it lasts in love, but sometimes it hurts instead
You know how the time flies
Only yesterday was the time of our lives
We were born and raised in a summer haze
Bound by the surprise of our glory days
I hate to turn up out of the blue, uninvited
But I couldn't stay away, I couldn't fight it
I had hoped you'd see my face and that you'd be reminded
That for me, it isn't over
Never mind, I'll find someone like you
I wish nothing but the best for you, too
Don't forget me, I beg, I remember you said
Sometimes it lasts in love, but sometimes it hurts instead, yeah
Nothing compares, no worries or cares
Regrets and mistakes, they're memories made
Who would have known how bittersweet this would taste?
Never mind, I'll find someone like you
I wish nothing but the best for you
Don't forget me, I beg, I remember you said
Sometimes it lasts in love, but sometimes it hurts instead
Never mind, I'll find someone like you
I wish nothing but the best for you, too
Don't forget me, I beg, I remember you said
Sometimes it lasts in love, but sometimes it hurts instead
Sometimes it lasts in love, but sometimes it hurts instead
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)